Olvass bele az Erőss Zsoltról szóló könyvbe!

Exkluzív: Részlet Földes András könyvéből - A Dhaulagiri expedíció 2006. II. rész

 Dhaulagiri expedíció 2006 - II. részlet

Kálváriájuk hosszát jelzi, hogy mire a magyarok megérkeztek az alaptáborba, a kazah expedíció már megmászta a Dhaulagirit, sőt le is vonult a hegyről. Az ő megüresedett táborhelyükre verték fel sátraikat, és végre belevethették magukat az alaptábori életbe. Népes és jó hangulatú tábor készült az egyik legnépszerűbb nyolcezresként számon tartott csúcsra. Az alaptáborban nyüzsögtek hollandok, irániak, továbbá egy spanyol csapat, a neves Carlos Paulaner vezetésével. Az olasz csapat sztárja pedig Nives Meroi volt, akit szinte mindenki személyesen is ismert, mivel évről évre feltűnt valamelyik nagy hegy alaptáborában, hogy ő lehessen az első nő, aki minden nyolcezresre feljutott. (Végül lemaradt a versenyben, mert öt évvel később az osztrák Gerlinde Kaltenbrunner mászta meg mind a tizennégy nyolcezrest.)
Miközben a nemzetközi társaság már mélyen járt az akklimatizációs felkészülésben, Zsolték egy ideig szinte ki sem mozdultak a konyhasátorból. A dzsungeltúra után képtelenek lettek volna rögtön havat taposni és jégfalakat mászni. Az út első szakasza ráadásul közismerten nehéz és veszélyes volt, pont olyan kihívásokat tartogatott, amilyenekre nem vágyik az ember egy hét vietnámi háború után.
Három nappal később vágtak neki az alaptábor feletti, Eigernek nevezett sziklafalnak. A mászóknak a fal alatt kell eltraverzálniuk: az olvadt hómező lelassítja, kimeríti a mászókat, miközben fentről folyamatos az életveszélyes kőhullás. Ezek után jutottak a hosszú, hullámos hólejtőre, végén az egyes táborral. A kimerítő útra csak négyen indultak el, Babcsán Gábor, Mécs Laci, Ugyan Anita és Zsolt.
Az este viszonylagos nyugalomban telt, ami a hegyen azt jelenti, hogy a sátrukat nem cibálta a szél, nem robogtak körülöttük lavinák, viszont a magasság miatt nem is aludtak olyan jól, mint megszokott alaptábori sátrukban. Zsolt már korán reggel elindult, hogy biztosan elérje a kettes tábort. A terep azonban bonyolultabb volt, mint lentről tűnt. Mélyhavas domboldalakon kellett áttörnie, egyes helyeken a hasadékok miatt kellett óvatosan haladnia, és az út végén rátört a vihar. A hőmérséklet mínusz húsz fokra esett, kabátját cibálta a szél. Még csak 6000 méter körül járt, amikor sátrakat pillantott meg a kavargó hóban. Nem értette, hiszen a kettes tábornak messze felette kellett volna lennie. Valakik köztes tábort létesítettek a hegyoldalban. Bárki is volt az, megszabadította a magyarokat attól, hogy bemutassák a szélben sátorállítás bravúrjait. Zsolt bebújt az egyik sátorba, amelyet a ledepózott kekszek feliratából következtethetően olaszok állítottak fel. Három társa pedig egy iráni datolyákból azonosítható sátorban húzta meg magát. Lassan telt az éjszaka, a szél csapkodása és a sátorponyván pergő hó mérte ki az időt. A havazás betemette a sátrakat, ami a magashegyeken edződött Mécset és Ugyant nem zavarta, a mellettük fekvő Babcsánban viszont felidézte a hó alatt megfulladó hegymászókról szóló történeteket. Éjszaka többször is kimászott a rideg éjszakába, hogy kiássa a sátrukat. Agilitásával egyedül maradt, Zsolt is inkább a teljes rekreációra koncentrált éjjel, így napfelkelte után tompa hangját hallották a teljesen eltemetett sátorból. Nem volt nála lapát, Babcsán ásta ki őt is, hogy felszínre bukkanva megállapíthassa: továbbra is komoly vihar tombol. Ettek pár falatot, és lemenekültek az alaptáborba.
A megerőltető napokat a menetrend szerint az a fajta alaptábori pihenés követte, amelynél akkor is nehezebb lenne lazábbat kitalálni, ha egy erre szakosodott kutatócsoport dolgozna a projekten. A bizarr, gleccserre telepített nyugdíjas otthonban még az olyan események is izgalmat hoztak, mint hogy a spanyol csapat egy helikopterrel elhagyja a hegyet.
A tábor, mintha egy focimérkőzésre gyűlt volna össze, együtt nézte, ahogy a nagy gép nehézkesen felemelkedik, a moréna felett haladva eléri annak élet, és alázuhanva eltűnik mögötte. „Lezuhant” – mondta Kollár Lajos. „Dehogyis, ezek így szállnak fel” – emlékeztetett Zsolt, hogy a gépek ezen a vidéken gyakran csak elbillegnek a meredély széléig, bebuknak mögé, és zuhanás közben tesznek szert akkora sebességre, ami már elég a biztos repüléshez. A gravitációt használják a motorok ereje helyett.

A látványosság végén aztán nagy csődület támadt a morénamező peremén. Odarohantak, és megpillantották a jégen a fél oldalra fordult helikoptert, körülötte már ott kavarogtak az utasai. Csodával határos módon nem sérült meg senki. A szemtanúk szerint a gépet a szél nyomta le a jégre, ahol olyan szerencsés módon csúszott lefelé, hogy rotorjai nem ütköztek bele a párhuzamosan futó moránadombba. Néhány nappal később a spanyolokat elvitte egy másik gép, a helyszínen hagyva néhány kétségbe esett szerelőt, akik a szezon végéig hiába próbálták üzemképes állapotba hozni a helikoptert. Még akkor is a roncs melletti sátruknál ültek bús képpel, amikor az utolsó expedíció is összecsomagolt, és levonult a hegyről.


Fotó: Földes András

A bizonytalan időjárás miatt a napok lassan, de jó hangulatban teltek, a magyar csapatot összekovácsolták az átélt kalandok. A különböző motivációjú és hátterű mászó közti különbségek csak akkor jöttek elő, amikor a pihenőnapok után a hegymászás lett a főprogram. A havazásnak vége szakadt és újabb időjárási ablak nyílt meg, amelyen átbújva szinte az egész tábor elindult a csúcsra. A menetben volt Nives Meroi, aki a férjével mászott, hollandok, akik magashegyi serpák és oxigén segítségével másztak, továbbá egy kis csapat iráni és egy nagyobb társaság zajos spanyol.
Egyedül Zsolt körül nem volt nagy mozgolódás. Szendrő Szabolcs felsebzett lába miatt lemaradt az akklimatizációval, neki még nem volt reális cél a csúcs, ahhoz fel kellett volna mennie legalább 6000 méterre. Kimondatlanul persze mindenki tudta, a szezon végére jutna el ebbe a stációba, amikor viszont már lehetetlen vagy nagyon kockázatos a csúcstámadás. Babcsánt a lelkiismerete fogta vissza. A sziklamászásóként elismert alpinista megszokta, hogy a kötélparti a két mászó elválaszthatatlan kapcsolatát jelenti, és így annak ellenére sem akart Szabolcs nélkül mozogni, hogy a többiek bátorították: itt a magashegyeken az egyedül mászás, vagy a lazább csapatokban mozgás a jellemző, hiszen a mászók ritkán kötik össze magukat. A párosok néha inkább visszahúzzák, hátráltatják egymást. Mécs Laci és Ugyan Anita pedig korainak érezte a csúcstámadást, inkább pihentek még néhány napot.
Zsolt azt gondolta, a csúcskísérlettel csak nyerhet. Ha új magasságba jut, akkor az akklimatizációja javul, ha viszont a menetben halad, a váltott nyomtaposás előnyeit kihasználva akár a csúcsig is ellavírozhat. Úgyhogy a következő, fagyos, de tiszta hajnalon egyedüli magyarként ő is elhagyta az alaptábort. Bíztató volt, hogy a kettes táborban már az a hír terjedt a mászók közt, hogy az olasz csapat a várt csúcsmászó idő érkezése előtt egy nappal feljutott.
Csak egy bivaksátorral indult el a csúcstámadó hármas táborba. Tudta, hogy ott úgysem tölt majd sok időt, néhány órai alvás után indulnak a csúcsra. Másnap délutánig jósoltak jó időt, addig vissza kell érnie a biztonságos egyes táborba, vagy akár a base campbe. Felesleges súlyt sem akart cipelni, hiszen csak 6000 méterig akklimatizálódott, és úgy számította, hogy hétezer felett rohamosan fogy majd az energiája. Meglepve tapasztalta, hogy a hármas táborba viszonylag jó erőben érkezett, már amennyire egyáltalán jól lehet az ember 7400 méteren.
A nemzetközi csapat éjjel indult a 8167 méteres csúcsra. Hideg volt, mínusz huszonöt fok körül lehetett a hőmérséklet, de tempója még mindig jó volt, tudott úgy mozogni, hogy melegen tartsa testét. “Eszerint a hatezer méteres akklimatizációs magasság már elég ahhoz, hogy nyolcezer méterre mehessek” - gyártott új stratégiát, miközben lassú monotóniával lépkedett az irániak nyomában. Fontos tapasztalatnak érezte ezt, hiszen későbbi csúcsokon majd nem kell hétezer méterre kapaszkodva lefárasztania magát, több erőt spórolva, korábban mehet a csúcsra.
Utolérte, majd elhagyta az előtte botorkáló csapatot. A test lassú ritmusából hóropogás zökkentette ki. Három alak tűnt fel a sötétben, szembe jöttek. A hollandok voltak, akiket ráadásul erős serpák segítettek. Nem jó az idő, mondták, nem lehet most a csúcsra menni. Zsolt ismerte ezt az érvet, a magashegyen mindig van két-három olyan tényező, ami teljes joggal fordítja vissza az embert. Sikeres mászó abból lesz, aki ezeken átlátva érzi, melyek azok a tényezők, amik valóban kritikusak, és melyeken kell keresztülgázolni, nem törődve fájdalommal és veszéllyel. Bizonyossága akkor ingott meg, amikor végül a spanyolok is feladták. Egyedül maradt a hegyen. Előtte már csak a fénytelen éjszakába burkolózó csúcsvidék terült el. Veszélynek azonban nyoma sem volt. Bokáig érő hóval borított, sziklás lejtő futott előtte a magasba. Bizonytalanul, de folytatta az utat. Az időjárásjelentés szerint ez a nap lesz a szezon legjobbja. Órákkal nyílt rálátása a sziklás gerincre. Ez a Daulagiri utolsó és rettegett nehézsége. A hegymászónak hosszú órákon keresztül kell egy kitett gerincen egyensúlyoznia, miközben bakancsai alatt az egyik oldalon 4-5 ezer méteres fal szakad a mélybe.
Megértette, hogy miről beszéltek a hollandok. A gerincet vihar csapkodta, és még ha a fagyásoktól nem is tartott volna, a keskeny sziklaélen ilyen körülmények közt olyan lett volna végigmenni, mintha kötéltáncot vállalna be 8000 méter közelében. Az időjárási ablak egynaposra szűkült, és a korán induló olaszok döntöttek jól. Visszafordult.
Már pirkadatkor találkozott az egyik, a csúcstámadás kezdetén leelőzött iránival, aki azóta is rendületlenül, de életveszélyesen lassú léptekkel küzdötte magát felfelé. Látszott rajta, hogy már órákkal korábban elszakadt a valóságtól, és képtelen felmérni: már jó időjárási körülmények közt sem lenne esélye. Zsolt annyit tudott kiszedni belőle, hogy két társa már feladta, de ő folytatja a mászást.

► A Dhaulagiri expedíció I. rész

► Olvasd tovább! Klikk ide!

Kapcsolat

  • Cégnév: Gránit Design Kft.
  • Cím: Fashion Trend Center, 2040 Budaörs, Gervay Mihály u. 1., 1. em. 3.17
  • Tel.: +36 30 656 7702
  • Fax: +36 99 523 295
  • E-mail: info@granit.co.hu