A zöld pokol

Élménybeszámoló a híres németországi 24 órás országúti versenyről.

A zöld pokol!

Bevezetésként pár mondat a helyszínről. A hires-hírhedt Nordschleife 1927-ben épült. Rendeztek itt Forma 1-es futamokat is, csak a sok baleset miatt már ilyen jellegű versenyeknek nem ad helyszínt. A zöld pokol nevet Jacky Stewart autóversenyző adta neki 1969-ben. Ezen a pályán égett össze Niki Lauda, és itt lett először győztes Schumacher. A világ legnehezebb autóversenypályájának tartják még most is. A hossza 22,5 km, és 500 m szint van egy körben. Jelenleg tesztelésre és 24 órás autóversenyekre is használják.

A télen az alapozás alatt nézegettem a versenynaptárat. Kerestem valami igazán nagy kihívást. 24 órás versenyekből van jó néhány Európában. Végül a Nürburgring-re esett a választás. Már olvastam sokat erről a pályáról. Van olyan szakasz, ahol közel 100 km/h sebességgel mennek lefelé, és van 18%-os emelkedő felfelé.
Bár igazán nagy tapasztalatom nem volt szólóban, mondhatjuk semmi. Az egész a 2009-es csillebérci 24 órással kezdődött. Ott indultam életemben először egyáltalán versenyen. Komolyan edzeni is csak tavaly októberben kezdtem el a CSC-n belül, Szöllőssy Istvánnal.

24 órás kerékpárversenyeket 2005 óta rendeznek itt. A rajt szombat délben volt, de mi szerda este már a helyszínen voltunk. Szerettem volna legalább egy kört menni a verseny előtt, de sajnos ez nem volt lehetséges. A pálya gyakorlatilag reggel 8-tól este 8-ig foglalt, és mindenki itt nyomja a gázt. A csütörtök és péntek pihenéssel, szénhidrátfeltöltéssel telt. Péntek este próbáltuk elfoglalni a kiparcellázott helyünket a sátorral, de az sem nagyon ment, mert iszonyatos dugó volt a behajtásnál. Aztán szombat reggel végre felállítottuk a sátrat a pálya szélén. Nagyon érdekes érzés egy Forma 1-es minőségű, kb. 10-15 méter széles kitűnő aszfalton bringázni. A start szombaton 13.15-kor volt. Addig még volt egy utolsó eligazítás, ahol minden fontos dolgot elmondtak. Kicsit tekertem a pályán, aztán vártam a rajtot. Három barátom jött ki segíteni. Nekik már minden fel volt írva pontosan, hogy mikor mit kell adniuk nekem.

Rajt. Az első pár kilométert iszonyatos tömegben, de teljesen kulturáltan tesszük meg. Egy darabig lefele megy a pálya, kisebb megszakításokkal. Aztán olyan 4 km után kezdődik valami egészen durva. Lejt a pálya. Nem teker senki. Csak suhanunk. Érzem, hogy ez mintha gyorsabb lenne, mint amilyen gyorsan eddig valaha is mentem. Ránézek az órára. 97 km/h. Kinézek a pálya szélére, ott pedig egy radar, ami jelzi a sebességet. Az is ennyit mutat. Mindez kb. 800 méter hosszan. Aztán egy meredek felfelé. Azon hamar túlesünk a lendület miatt. Újabb sík rész, aztán kezdődik megint lefelé a pálya legmélyebb pontjáig. Itt már csak 70-80-al megyünk. Ez egy kanyargós rész, nem is mertem volna többel menni. Erre monda Jacky Stewart, hogy ez a kanyar férfit csinál a fiúból. Most tartunk 9,5 km-nél. gyorsan megnézem az átlagsebességet. 48km/h. Ez egész korrekt, de tudtam, hogy most jön csak a neheze. Innen 5 km-en át 300 m szint felfelé a legmagasabb pontig. Az eleje nagyon brutál, de az csak pár méter. Aztán szép lassan egyre meredekebb. oldalt minden km ki van írva egy táblára. Végre meglátom a 13-at, onnan már csak másfél a teteje. Aztán jön, amitől a legjobban tartottam. Az utolsó 400m, 18%-os emelkedő. Az alján egy vicces kolléga felfestette az aszfaltra kb. 3 méteres számokkal az ajánlott áttételt: 53x11. Hahaha. Ezen jót nevettem. Aztán eszembe jutott Yasec, aki megkérdezte a 11-28-as hátsó soromra, hogy mi vagy te, turista? Az nem vagyok, de itt nagyon jó volt. Az első 5 kört még ülve végig tekertem, de aztán már fel-felálldogáltam. Egyébként a vége felé, már sokan tolták a bringát ezen a szakaszon. A legmagasabb pontról pedig a le-fel, de többnyire felfelé a célig. Az első körben itt a lemenetnél történt az, hogy elém vágott egy fickó úgy, hogy mikor jobbra tartott, a hátsó kereke nekiment az elsőmnek. Ekkor kb. 65-el mentünk lefelé. Próbáltam ellentartani, hogy ne dőljek el, de abban a pillanatban le is hagyott. Én először balra rántottam a kormány, majd ugyanabban a pillanatban vissza jobbra. Iszonyatosan gyorsan történt minden. Végigfutott az agyamon, hogy akkor ennyi volt a verseny. De szerencsére valahogy stabilizálódott minden, és mentem tovább. Az első kör kb. 50 perc alatt megvolt.

A második körtől viszont kb. 4 km-el többet kellett menni. Szóval egy kör idén 26 km volt. A célegyenes és a pálya belső területén végig sátrak, versenyzők, szurkolók, zene, grill party-k. Szóval mindenki gondoskodott a szórakozásról.

Az első 5 kört egyben megállás nélkül lenyomtam. Aztán jött kb. 30 perc szünet. Tészta, italok, és nyomtam még 3 kört. Aztán 20 perc szünet. Átöltöztem az éjszakára. aláöltözés, karmelegítő és egy meleg leves. A lámpa is felkerült. Éjfélig nyomtam még 2 kört. Akkor jött az első mélypont. Enni már gyakorlatilag nem volt kedvem semmit. A sok por meg zselé teljesen kikészített. Pedig egyáltalán nem vittem túlzásba. Aztán a többiek biztatása, és egy kis gyömbértea a gyomromnak megtette a hatását. Reggel 4-ig 4 kör a terv. Közben barátaim is aludtak kicsit. Éjszaka nagyon csöndes volt minden. A lefelékben a jó lámpa miatt tudtam tartani a 90-et :) Ez különben egészen különleges élmény. Egy körben mentem ezen a részen egy 5 fős, nagyon gyors csoporttal. Mindenki tolta lefelé. Szóval 6-an a tök sötétben az erdőben 90-100 között. A féket senki nem fogja. Erre már az elején rájöttem. Minek. A kormányt markoltam olyan erősen, amilyen erősen csak tudtam. Éjszaka a felfelékben sem szólt egymáshoz senki. Csak néha találkoztak a tekintetek, és pontosan tudtuk mi a pálya. A 18%-os emelkedőn sem káromkodott senki, csak a lihegéseket lehetett hallani. Reggel 4-kor megálltam egy teára, és kicsit lefeküdtem, de csak beszélgettünk. 30 perc után újra start. 2 kört terveztem. Ez le is ment egyben. Átöltözés, valami kis reggeli és tovább. A 17-ik kör. Ekkor éreztem azt, hogy minek vagyok én itt. Most feltekerek ezen az 5 kilométeren, aztán valahogy betekerek a célba, és lefekszem. Kész, vége. Nagyon lassan ment a felfelé. A 18% is valahogy megvolt. Ennek a tetején volt egy frissítő pont. Ott kicsit megálltam. Ittam egy colát, ettem valamit. Fáztam, mint a kutya. Éreztem, hogy nagyon ki vagyok merülve. Elindultam lefelé. A második domb tetején megálltam és írtam gyorsan egy sms-t, hogy mire odaérek, mit készítsenek nekem össze. Mi legyen a kulacsban, milyen kaját kérek. Átfordult minden. Azért jöttem, hogy ne adjam fel. Úgy nyomtam, ahogy csak tudtam. Gyorsan megkaptam a kulacsokat, még pár biztató szó, és gyerünk. Még 3 kör, és meglesz a 20. Tudtam, hogy nem lesz könnyű, de tényleg nem szabad feladni. Az utolsó kört 12.30-ig kell elkezdeni. A 19. körben a legmagasabb ponton 11.58-kor voltam. Akkor már tudtam, hogy meglesz. Gyorsan egy pohár cola és tolni a célig. 12.20. Áthaladok a célon. Most már nem számít semmi. Még egyszer őrült tempóban le és aztán fel. Közben beszélgetések. Ki mennyit ment, ki hogy érzi magát. Fent a frissítő ponton olyan hangulat volt, mint a vasárnap délutáni pikniken. Fűben üldögélnek, iszogatnak. Fáradt arcok, mindenki mosolyog. Sokan már sört isznak. Csak egy pillanatra állok meg, aztán még kb 6 km. Cél. Mindenki kap egy emlékérmet.

Az eredmény: 20 kör, 520 km, 10000 m szint. Ez abszolútban a 41-ik helyre volt elég a 367 egyéni indulóból.

A szervezés professzionális volt. Végig 5 szervizautó körözött, pótkerekekkel, szerelőkkel. Szerencsére nekem semmilyen technikai problémám nem volt.
Haza felé kábultan az autóban még egyszer végiggondolom az egészet. Jövőre biztosan ott leszek. Kicsit több tapasztalattal, több kilóméterrel a lábamban.
Nagyon köszönöm a segítőimnek, nélkülük nagyon nehéz lett volna.

 

Kapcsolat

  • Cégnév: Gránit Design Kft.
  • Cím: Fashion Trend Center, 2040 Budaörs, Gervay Mihály u. 1., 1. em. 3.17
  • Tel.: +36 30 656 7702
  • Fax: +36 99 523 295
  • E-mail: info@granit.co.hu